Kardamom

“Valami történik a világban és a Terra Madre bámulatos piaca Torinóban része ennek a változásnak.”

Sümegh Réka
Sümegh Réka

2016. 10. 02. 15:17

Nehezen vettem rá magam, hogy belefogjak ennek a posztnak a megírásába, mert nem egyszerű összefoglalni a Salone del Gusto-n szerzett élményeimet. Ugyan csak két napot töltöttem Torinóban, de a kirándulás olyan intenzívre sikerült, hogy belegondolni is ijesztő, mi lett volna, ha a rendezvény mind az öt napján részt veszek. A következő hetekben így is növelni kell majd az edzéseim számát (vagy intenzitását), mert gyakorlatilag végigettem és ittam a hétvégét.

Az egyik kedvenc filmem, az Ízek, imák szerelmek (Eat, pray, love) egyik jelenetével tudnám leginkább érzékeltetni a helyzet “súlyosságát”.

De mit lehetett tenni, ha az óriási Valentino Parkban a több, mint 800 kiállító reggeltől estig elképesztően színes, illatos és ínycsiklandozó harapnivalókkal kóstoltatja a látogatókat? Persze minden bio-, öko- vagy organikus gazdaságból származik, “kézműves” és a Slow Food mozgalom alapértékeivel összhangban áll.

Egyébként, ha már a számoknál tartunk, Paolo Di Croce, a Slow Food International főtitkárának soraival vágnék bele rögtön a képes élménybeszámoló közepébe (úgy döntöttem, hogy a sok szöveg helyett beszéljenek ezúttal inkább a képek…):

7000 delegált érkezett 143 országból és a Terra Madre hálózat 300 Slow Food prezídiuma (a Slow Food mozgalom termékoltalmi kezdeményezésének részesei), illetve 1000 ételközössége (kézműves élelmiszerkészítők csapata, akiket egy bizonyos termék előállítása, illetve az adott földrajzi egység köt össze) képviseltette magát mind az öt kontinensről.”

Elmondta, hogy “a rendezvény új, szabadtéri helyszínei, a vitafórumoknak helyt adó városi terek és az interaktív túrák elősegítették a látogatók és a résztvevő delegáltak közvetlen kapcsolatba lépését és termékeny diskurzusát, illetve hozzájárultak ahhoz, hogy a Slow Food mozgalom céljára (jó, minőségi és méltányos ételt mindenkinek) terelődjön a figyelem, egyúttal erősítették annak “pozitív kisugárzását”.

Mindezen felül, az öt nap során több, mint 5000 “civil” érdeklődő vett részt a Carignano színházban tartott konferenciasorozaton, amely az agroökológia, az egészség, a migráció, valamint az ételek és az ételművészet, illetve a filmművészet kapcsolatának témakörét ölelte fel. További 5000 látogatót vonzottak a különböző Terra Madre fórumok, ahol a Slow Food delegáltak számoltak be tapasztalataikról, osztották meg élményeiket a kíváncsi hallgatósággal.

A rendezvényen megjelent számos riporter egyike, Dan Saladino, a BBC Radio egyik előadója és producere például így nyilatkozott minderről:

Részt vettem egy, a banánok biodiverzitásáról szóló fórumon, ahol Indonéziából,  Japánból, Ugandából érkezett termelők történeteit hallgattam és számos változatát, illetve ezerféle felhasználási formáját ismertem meg ennek a gyümölcsnek. Sehol máshol nem találkozhatsz beszámolók ilyen széles választékával egy helyen. ”

Ha már az előadásoknál tartunk, be kell valljam, úgy elragadtak az (ízlelő)”érzékeim”, hogy a terveimmel ellentétben végül csak kettő (ám annál izgalmasabb) pódiumbeszélgetésre, további egy fórumra és egy workshopra sikerült eljutnom. Íme, néhány pillanatfelvétel:

Alice Waters, Ron Finley és Edie Mukiibi az iskolai és városi kertek forradalmáról tartott beszélgetésen többször kiemelték, hogy itt az ideje lerombolni a föld műveléséhez kapcsolódó negatív sztereotípiákat és a talaj előtt több tisztelettel adózni. Ahogy Ron fogalmazott:

” A Földnek nincs szüksége ránk, nekünk van szükségünk rá, ideje hát odafigyelni és megóvni.”

Rengeteg sikerről beszámoltak, amelyek a The Edible Schoolyard Projectnekt, a 10,000 gardens in Africa Projectnek vagy épp Ron Finley programjainak köszönhetőek.

Ez itt épp Marion Nestle és José Bové konferenciabeszélgetésének egy részlete arról, hogy milyen fontos döntéseket hozunk nap mint nap (szerencsés esetben többször is) az ételválasztásainkkal:

Alice Waters mellett egyébként további ismerősökkel is találkoztam a tavalyi Terra Madre Giovaniról: a Slow Food International Youth Network, azaz a fiatal slow foodosokat tömörítő szervezet vezetőin kívül itt volt Nigel Akehurst, aka Indiefarmer Sussexből, Dario Ferro, az olívaolaj szakértője Braból és Serena Di Nucci is, aki az egyik legrégebbi  olasz sajtkészítőcsalád leszármazottja. 

Az 1600-as években Leonardo Di Nucci vágott bele a sajtkészítésbe, azóta a család tizedik generációja viszi tovább büszkén a vállalkozást. A kis üzem 15 alkalmazottal működik és a sajtok széles választékát kínálják. Serena és papája nem győzték fogadni a látogatók rohamát.

Serena és édesapja a standjuknál. Fotó: Kardamom

A sajtokon kívül persze sokminden mást is kóstoltam, következzen egy mini összefoglaló a kínálatról:

Itt pedig videón is ahogy a belga fiúk nagy erőkkel osztrigát készítenek elő:

Magyarországot egyetlen kiállító, a kerekegyházi Rendek Ökogazdaság és Tanyamúzeum képviselte. Rendek Olga, a Mangalicakolbász Slow Food prezídium koordinátora, a bio mangalicahús elkötelezett népszerűsítője évek óta rendszeres résztvevője a tematikus nemzetközi rendezvényeknek.

Rendek Olga. Fotó: Kardamom

A balkáni országok kiemelt figyelmet kaptak az idei Salone del Gusto-n. Szuper hangulat volt náluk, az albán standon hosszabb időre le is ragadtam. Részletesen elmagyarázták minden kiállított ételük történetét, élettani hatásait; nagyon kedves fogadtatásban részesültem. A Mishavinë sajtot és a tradicionális szeder-, illetve dinnyekompótot/-lekvárt nehéz lenne elfelejteni – nagy erőkkel rajta vagyok, hogy minél hamarabb itthon is újra kóstolhassam őket.

Sajtok, aszalt gyümölcsök, lekvárok a kínálatban. Fotó: Kardamom.

A fenti képek talán érzékeltetnek valamit abból a hangulatból, amit Olivier Roellinger, a különc francia séf is igyekezett megragadni, amikor a múlt heti torinói élményeit így foglalta össze:

Valami történik a világban és a Terra Madre bámulatos piaca Torinóban része ennek a változásnak.”

A változásra és az igények megváltozására az immáron hagyománnyá lett Terra Madre felvonulással is igyekeztek felhívni a figyelmet a résztvevők.

Péntek este “őrült” buli kerekedett a belvárosban.

A parádé keretében élőzenés kíséret mellett több ezer, népviseletbe öltözött termelő, gazda, szakács, kézműves termékeket gyártó kisiparos, tudományos szakember és a Slow Food mozgalom civil támogatója sétált (mit sétált?! táncolt!) végig Torinó utcáin.

Egy, a piemonti munkások étkezési szokásait bemutató kiállítás mellett a hétvégén egyébként még Torinó két – állítólag – legjobb fagyizójának, a Gelateria Alberto Marchettinek és a Gromnak a tesztelése is belefért a (nem kicsit) feszített programba.

Egy kiállítás képei. Jobbra fent régi edények és tojástartó. Fotó: Kardamom

Jelentem, a Kardamom zsűrije mindkét helyet érdemesnek találta a megtisztelő címre, az abszolút favoritnak pedig az előbbit szavazta meg. Marchettinél pisztáciát (ez a kedvenc fagyim) és a helyi különlegességet, a gianduját, azaz piemonti mogyorókrém és csokoládé isteni kombinációját) választottam, illetve kóstoltam egy kis pisztáciasorbet-t is.

Alberto Marchetti Gelateria. Pisztáciát (ez a kedvenc fagyim) és a helyi különlegességet, a gianduját, azaz piemonti mogyorópaszta és csokoládé isteni kombinációját) választottam, illetve kóstoltam egy kis pisztáciasorbet-t is. Fotó: Kardamom
Gelateria Alberto Marchetti. Fotó: Kardamom
Gelateria Grom. Tiramisu és egy speciális, vaníliakrém. Fotó: Kardamom

Eddigi egyik legfurcsább étteremélményem szintén ehhez a városhoz kötődik. Szombat este épp a belvárosban voltam, amikor lemerült a telefonom a sok fotózás miatt, és pont kapóra jött egy egyszerű, nem turistákkal teli, autentikus vendéglő, ahol kiszúrtam egy üres asztalt, mellette a konnektorral, úgyhogy le is csaptam rá gyorsan. :-) A hely, a Chez Rinoo vezetője-főpincére, egy 60 év körüli hölgy, aki az első pillanattól fogva elképesztő flegma, undok és lekezelő volt. Persze, simán faképnél hagyhattam volna még a rendelés előtt, mert ilyen hisztis vendéglátóssal életemben nem találkoztam, de addigra elfáradtam, szükségem volt a telefonra és nem tudom megmagyarázni, de volt valami furcsa kisugárzása a helynek, ami miatt végül szinte úgy rendeltem, mint a katonatiszt. :-)

Brunhilde (mint kiderült, így hívják) 3 tészta, 3 húsos fogás, illetve 3 desszert közül adott választási lehetőséget, gyorsan rábólintottam a paradicsomszószos gnocchira. Egyébként irtó finom volt, de mivel a telefonomat akkor még nem tudtam használni, a vacsoráról képet ezúttal nem mellékeltem. Először azt hittem, hogy Brunhilde csak velem “kivételezik” amiatt, hogy ragaszkodtam a konnektorhoz közeli asztalhoz, de aztán szép lassan kiderült, hogy ő minden vendéggel ilyen.

Kifelé már lefotóztam a cégért, hogy utánajárjak, vajon másoknak is volt-e ilyen tapasztalata. Hazaérve rákerestem az étteremre az interneten, és megnyugodtam, hogy azontúl, hogy nem csak szerintem nagyon finomak a fogásaik, a hölgy stílusa a hely “nevezetessége”.

Chez Rinoó. Fotó: Kardamom

A kiegyensúlyozott tájékoztatás érdekében azt is el kell mondjam, hogy miután fizettem, búcsúzóul egy széles mosolyt is megejtett. A következő pillanatban pedig a jól megszokott paprikás hangulatban már fordult is az érkező vendégek felé. Ahogy a Facebook oldalukon láttam, azért előfordul, hogy ő is kiesik a szerepéből. :-)

+ Egy kis történelem a végére: ha már ott jártam, elsétáltam Kossuth Lajos egyik torinói házához is. A turini remete itt, a Via dei Mille 22. szám alatti lakásában halt meg 1894-ben, a lakosztály erkélye mellett emléktábla őrzi a nevét, a ház előtti parkban pedig Kossuth mellszobra áll.

Kossuth Lajos egykori torinói lakása, illetve a szemközti parkban álló mellszobra. Fotó: Kardamom

Két év múlva újra megrendezik a Salone del Gusto-t. Elképesztő hangulata van a rendezvénynek, érdemes felvenni a bakancslistára. Én biztos, hogy nem hagyom ki. ;-)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.