Kardamom

Újabb mérföldkőhöz érkezett a blog

Sümegh Réka
Sümegh Réka

2017. 02. 25. 11:11

2016 februárjának utolsó napjaiban lázasan írtam és válogattam azokat a cikkeket, amelyeket azután itt, a 24.hu csapata által újonnan kialakított blogfelületemen terveztem megjelentetni. Most, egy évvel később, hasonlóan nagy munkában vagyok...
Korábban a témában:

Gyorsan a szívembe zártam az oldalt, az indulást követően, kezdetben napi rendszerességgel tettem közzé a bejegyzéseket. Hol recepteket, hol egy-egy témába vágó hírt a nagyvilágból. Az ételek vonatkozásában a vegán és vegetáriánus konyhát részesítettem előnyben, tekintettel arra, hogy hosszú éveken keresztül magam sem fogyasztottam húst – emiatt pedig egyelőre nem is vagyok magabiztos az azzal készült fogások elkészítésében, de a jövőben ebbe is bőven lesz alkalmam beletanulni…

A mangalica baconszeletek alábbi, isteni spenótos sült ricottába való belecsempészése például már egész ügyesen ment! Aki tűkön ülve várja a receptet, az görgessen a lap aljára, aki pedig kíváncsi arra, hogy milyen változások küszöbén áll a Kardamom, még ne szaladjon.

Spenótos sült ricotta. Fotó: Kardamom

Itt is szeretném megköszönni a 24. hu szerkesztőségének a lehetőséget, a bizalmat és a sok segítséget, tanácsot, amelyet az elmúlt évben tőlük kaptam.

A naptári tavasz idei beköszöntével ugyanakkor a blog – mindössze másfél éves – történetének újabb mérföldkövéhez érkezett. A következő hónapokban egy különleges kalandra vállalkozom, az élményeimet pedig immáron a

a www.kardamomblog.com-on követhetitek. 

Cin-cin!

Expo Milano. 2015. Fotó: Kardamom

A “farmtól az asztalig” szemléletmód /mozgalom kulturális, illetve gazdasági vetülete, és ugyanígy, az egészségre, illetve a környezetre gyakorolt hatása olyannyira az érdeklődésem középpontjába került az utóbbi időben, hogy úgy döntöttem, annak érdekében, hogy a jövőben megalapozottabb írásokat tehessek közzé,

elérkezett az idő, hogy személyes, közvetlen tapasztalatokat szerezzek – mind az élemiszertermelés, mind az ételkészítés világában.

Ehhez pedig az általam oly sokat emlegetett Slow Food mozgalom szülőhazájáig, a regionális kulináris tradíciók megőrzésében élen járó, organikus gazdaságokban és minőségi alapanyagokban bővelkedő

napfényes Itáliáig meg sem állok.

No, nem mintha itthon nem lennének kiváló gazdaságok, amelyek természethű módszerek alkalmazása mellett tették le voksukat, az ún. “WWOOF” önkéntesprogram (ezzel a kifejezéssel még sokszor fogtok találkozni a blogon) keretében ugyanakkor az olasz agriturismo-knak több évtizedes gyakorlata és infrastruktúrája épült ki a – hozzám hasonló – kíváncsi és tanulni vágyó vendégek fogadására.

Milánói Expó – 2015.

A Slow Food mozgalom rendezvényein több ízben is volt alkalmam részt venni (ezekről például itt és itt írtam), az elmúlt évek íróasztal fölötti kutatómunkája pedig igazán kíváncsivá tett a kezdeményezés filozófiájának gyakorlati megvalósulása iránt.

Carlo Petrini és Paolo Gentiloni – Milánó, 2015. Fotó: Kardamom
Serena Di Nucci és édesapja a Slow Food legnagyobb rendezvénye, a Salone Del Gusto-n felállított standjukon kínálják a 17. század óta családi vállalkozásként működő sajtüzemük portékáit, 2016, Torinó. Fotó: Kardamom

William Black brit író Al dente – Gasztronómiai kalandozások Itáliában című művében szinte a számból veszi ki a szót, amikor annak indokait kezdeném el sorolni, hogy miért erre az úticélra esett a választásom:

“Miközben ezen a könyvön dolgoztam, nem tudtam úgy járni-kelni Olaszországban, hogy ne botlottam volna mindenütt a Slow Foodba. Bár, hogy őszinte legyek, eleinte halálra idegesített az a meggyőződésem, miszerint ez csupán egy sznob, burzsoá szervezkedés, de miután lehiggadtam, és elgondolkoztam a dolgon, rájöttem, hogy olyasmit tartanak életben, amire igenis szükség van, és amivel én voltaképpen mélyen egyet is értek.

Az egyik legszomorúbb tapasztalat az, hogy már gyerekkorban ennyire kopik az ízek érzékelésének és értékelésének képessége. Amikor a gyerekeim barátait kínáltam ezzel-azzal, hát például fogalmuk sem volt arról, mi a datolya, és undorodva néztek mindent, ami eltért az általuk megszokottól. Nem is csoda, hiszen olyan ételeken nőnek fel, melyeket az élelmiszeripar rájuk tukmál harsány reklámokkal, s az már szinte természetes, hogy nincsen semi természetes e termékekben, semm iközük olyasmihez, ami él vagy, oké, ami élt valamikor. A multik közben nőttön-nőnek, és csupa olyan terméket adnak el nekünk, amely a világháború óta regnáló összes európai kormány szerint a lehető legjobb, egyúttal záloga a fejlődésnek. Vagyis olcsó. Az olcsó élelmiszer-előállítás jegyében képesek voltunk a legkülönfélébb boszorkányos technikákat kidolgozni arra, hogy a disznók gyorsan hízzanak, a csirkék mielőbb tyúkok legyenek, hogy a krumpli tökéletes gömböt formázzon, nem baj, ha agyonvegyszerezzük is e végett. A tönkreiparosodott országok, köztük Nagy-Britannia, feláldozták őstermelői piacaikat olyan boltokért cserébe, amelyeket elég mulatságosan szupermarketeknek hívunk. Valljuk be, ízkultúránk, ételkultúránk romokban.

Ám akárcsak az agyonsújtott Góliát, a fogyasztó is feltámadt hamvaiból, és kezd neki derengeni, hogy az ételt, mielőtt eszi, meg kell termelni. És hogy voltak idők és helyek, amikor és ahol ez így is történt korábban. Mindebben Olaszország igen jelentős, központi szerepet játszik.

Majd így folytatja:

Ez egy fiatal állam, ahol sikerült megőrizni az ételek és a borok felülmúlhatatlan gazdagságát és változatosságát, s az egyes tájakra jellemző specialitását. (…)

Alig lépi át az ember a torinói Fiat gyár küszöbét, mely otthont ad a Slow Food Salone del Gusto biennáléjának, máris megcsapja a szele annak a jóleső érzésnek, hogy mit jelent a már rég nem kívánt túliparosodás ellen harcolni. Az olaszok, akik hevesen rajonganak mindenért, ami érzéki, nem is találhatnának jobb patrónust ezen újjáéledésnek.”

Karon ragadnak és fáradhatatlanul magyarázzák, mit tesz az, hogy egy-egy ételnek története van, s hogy milyen gyönyöröket tartogatnak a hagyományos ízek.”

Megmutatják szépen, hogy nem lenne szabad, sőt, kifejezetten tilos hagynunk, hogy kulturális örökségünket simára vasalják és fertőtlenítsék olyan bürokratikus diktátumok, melyek render holmi baktériumokkal rémisztgetnek. Kérem, szánjanak egy kis időt a Slow Foodra. Ők tudják, mit tesznek, és abban meg is lehet bízni.” 

Expo Milano – 2015. Fotó: Kardamom

Nagyon szépen köszönöm az eddigi figyelmeteket, biztatásotokat; a hamarosan kezdődő kalandozásaimról szóló beszámolókat, ahogy a fent említett spenótos sült ricotta receptjét is, pedig már az új oldalon, a www.kardamomblog.com-ra kattintva érhetitek el.

Spenótos sült ricotta. Fotó: Kardamom

Tartsatok velem!

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.