Kardamom

2016 – A Hüvelyesek Nemzetközi Éve

Ahogy arról korábban már a Kardamomon is olvashattatok, 2016-ot az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete a Hüvelyesek Nemzetközi Évének nyilvánította, ennek örömére pedig igyekszem az év során én is minél több, változatos és könnyen elkészíthető recepttel meghozni a kedveteket ezekhez a parádés növényi fehérjeforrásokhoz.
Korábban a témában:
Pikáns diós lencsekrém
Pikáns diós lencsekrém

Míg a talajok tavalyi nemzetközi évével – hogy úgy mondjam – némiképp gondban voltam, ezúttal roppant szórakoztató és egyszerű dolgom lesz: csak a vöröslencsére tömérdek fogás épül kelettől nyugatig, és akkor hol van még a szintén könnyedén emészthető mungóbab vagy a hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, minden formájában izgalmas csicseriborsó?!

Az alábbi fantasztikus, pikáns diós lencsekrém receptjét a Húsmentes hétfő oldaláról vadásztam, a mindig isteni teljes kiőrlésű kenyér pedig az Artizán Budapest mestereinek keze munkáját dicséri.

A lencse megfőzésével együtt legfeljebb fél óra alatt elkészíthető, kiváló természetes változata a mindenféle mesterséges ízfokozókat, tartósítószereket tartalmazó szendvicskrémeknek. Húsmentes péntekeken is.

Pikáns diós lencsekrém

Hozzávalók (egy kisebb tálnyi):

  • 1 bögre (kb. 20 dkg) vörös lencse
  • 3 bögre víz
  • 1/3 bögre dió
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 2 gerezd felaprított fokhagyma
  • 2 ek. sűrített paradicsom
  • 1 ek. olívaolaj
  • ½ citrom frissen facsart leve
  • ½ tk. pirospaprika, fél-fél ek. köménymag, kurkuma, őrölt koriander, szárított bazsalikom
  • só, őrölt fekete bors

Miután alaposan megmostuk a lencsét, az apróra vágott vöröshagymával együtt a háromszoros mennyiségű vízben kb. 15-20 perc alatt puhára főzzük. Ezalatt a diót és a köménymagot zsiradék nélkül, száraz serpenyőben néhány percig kevergetve megpirítjuk, de csak annyira, hogy ne égjen meg. Amikor a lencse és a pirított magok kihűltek, a többi hozzávalóval együtt kézi botmixer segítségével keverjük az egészet pépesre. Ha szükséges, sűríthetjük még dióbéllel, illetve ízlés szerint utólag tovább fűszerezhetjük.

Jó étvágyat!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.