Élet-Stílus

Food Matters Live konferencia – London, 2015. november 17-19.

Olaszország és Németország mellett Európában az Egyesült Királyságban kap egyre látványosabb figyelmet a tudatos táplálkozás témaköre.

Ahogy Carlo Petrini a 80-as évek Olaszországában a gyorséttermi láncok és a junk food térhódításának megfékezése, ezzel párhuzamosan pedig az olasz konyha tradícióinak megőrzése érdekében útjára indította a slow food mozgalmat, mára – többek között Jamie Oliver vezetésével – a szigetországban is egyre többen éreznek elhivatottságot arra, hogy a gyermekkori elhízás problémájára vagy a táplálkozással összefüggő felnőttkori betegségek megelőzésének fontosságára felhívják a figyelmet, netalántán az élelmiszerekre vonatkozó fogyasztóvédelmi szabályok szigorítását sürgessék.

Tavaly novemberben három napon keresztül London adott otthont a nagyszabású Food Matters Live elnevezésű, ágazatokon átnyúló táplálkozástudományi konferenciának és vásárnak, ahol az Egyesült Királyság érintett élelmiszer- és üdítőital-ipari, táplálkozási, élelmezési, illetve egészségügyi szakemberei napjaink egyik legfontosabb kihívását, az ételeink, egészségünk és táplálkozási szokásaink környezettel, „népegészségüggyel” és a lakosság jólétével való összefüggését járták körül.

A 400 kiállító szervezet mellett reggeltől estig mintegy 450 előadó (állami intézmények és kutatóközpontok szakmai vezetőitől akadémikusokon át a dietetikusokig és élelmiszer-beszállítókig) osztotta meg tapasztalatait több, mint 100 kerekasztal-beszélgetés és szeminárium keretében.

A meghívott előadók között volt a brit egészségügyi miniszter, a brit Étel és Ital Szövetség főigazgatója, a brit Üdítőital Szövetség főigazgatója, az Egészségügyi Minisztérium Brit Dietetikus Szövetségének tiszteletbeli elnöke, a Brit Táplálkozási Alapítvány főigazgatója, a Marks and Spencer, a Sodexo, a Pepsi, a Sainsbury és az Iglo illetékes vezetői, az Oxfordi és Edinburgh-i Egyetem, a Kings College professzorai és a Cambridge-i Egyetem oktatókórházának vezető orvosai, de előadást tartott a Paul Bocuse Intézet kutatási igazgatója és az Nemzetközi Élelmiszer-Információs Tanács érintett vezetője is. A média képviselői közül többek között Tristram Stuartot, az élelmiszerpazarlás elleni küzdelem egyik élharcosát, Ella Woodward bloggert (róla korábban is írtam) vagy épp Jay Raynert, a The Observer és a BBC étteremkritikusát is a helyszínen köszönthették az érdeklődők.

Az előadások mellett a K+F, az élelmiszer- és csomagolóipar, a kiskereskedelem, a vendéglátás, a tudomány, a táplálkozás, az egészségügy vagy a marketing/kommunikáció területéről érkező szakértők által vezetett szemináriumok alapvetően 8 fő témakör köré szerveződtek.

Az egészség és jó közérzet megőrzését elősegítő táplálkozás témakörében fellelhető legújabb innovációk (1), a cukor-só-zsír fogyasztásának csökkentésére irányuló stratégiák (2), az ételallergiák (3), az egyes közösségek táplálkozási trendjei (4), a fenntartható étkezés (5), a jövő táplálkozása: a tudományos és a technológiai fejlesztések (6), a fenntartható és egészséges csomagolás (7) és az egészséges brandek építésének (marketing)stratégiája (8) témakörén belül érdekesebbnél érdekesebb alszemináriumokra lehetett bekukkantani.

Így például, az első panel keretében szemináriumok épültek a kismamák, a gyermekek, az idősek vagy a sportolók táplálkozásának témakörére, de hirdettek meg csak az emésztőrendszer, a szív, a kognitív képességek vagy az immunrendszer egészségének megőrzésével kapcsolatos táplálkozás témakörében is programot.

Hogy az élelmiszermérnökök és szakácsok által életre hívott „innovatív hozzávalók színházát”, a tematikus főzőbemutatókat és kóstolókat, a „Food Sensoriumot” (íz-, szín-, illatérzékeléssel kapcsolatos illúziók, trükkök, fejlesztések bemutatása) és a 3D-s ételnyomtatást már ne is említsem…

Rövid képes élménybeszámolóm az eseményről:

A kiállítótérben standjukon sürgő-forgó fiatal „vállalkozóktól” legalább annyi izgalmas, új információhoz jutottam az egyes alapanyagokról, termékekről, kihívásokról, mint a szemináriumok, konferenciák egyes előadóitól.

Müzlik, granolák:

12243394_508666582624537_5591783519402411284_n
Kiállítók. Fotó: Kardamom

Rengeteg kreatív fiatal, “egyéni vállalkozó” hozta el portékáját, mesélt az elhivatottságáról vagy épp a kezdeti nehézségekről: Livia’s Kitchen (egészséges desszertek), Qnola (quinoa alapú reggeli mixek), Mara Seaweed (alga snack-ek), Louola’s Superfood Quinola (szintén quinoa alapú, adalékanyagoktól mentes nassolnivalók), Bonny Confectionery (csak természetes összetevőkből álló pillecukor).

Az italszekció egy vékony szelete:

12240071_508666595957869_1405238072100498818_n
Italszekció. Fotó: Kardamom

Ohayo Tomorrow (másnaposság elleni ital), Genuine Coconut (100%-os kókuszvíz, amelynek még a csomagolása is organikus, hiszen a kókusz héjában forgalmazzák),AQUA Carpatica (ásványvíz egyenesen a Kárpátokból), Drink Maple (juharfavíz 46-féle vitaminnal, ásványi anyaggal Kanadából), Sibberi Birch Water (nyírfavíz, a kókuszvízhez képest negyedannyi cukorral, az ásványvíznél pedig sokkal több ásványianyag-tartalommal), Oatly (a kedvenc svéd zabtej-márkám, korábban írtam róluk), teák, illetve Vitness (speciálisan a bőr szépségének megőrzésére kifejlesztett természetes ital).

Fagyik & desszertek:

12278867_508666649291197_540715204865205947_n
Fagyik és desszertek. Fotó: Kardamom

Oppo (2 tesó elképesztő ízű jégkrém-kollekciója), Superfoodio (egy házaspár kizárólag természetes összetevőkből készített nassolnivalói), The Nude Spoon (vegán fagyik, a kávéízűt nem lehetett abbahagyni), Booja-Booja (szintén vegán csokik, éljen a tengerisós változat).

Magvak, további nassolnivalók:

Magvak.
Finom falatok. Fotó: Kardamom

Természetes, magvas desszertek (The Primal Pantry), kókusz (Mighty Bee), csírák (Koppert Crass), isteni snack-ek (Mister Free’d), gombák (Gumelo) és a többi…

Egyetemek, cégek, régiók, civil szervezetek is képviseltették magukat:

Kiállítók.
Kiállítók. Fotó: Kardamom

Ez történt akkor, amikor nem kóstoltam.

Szemináriumok, kerekasztal-beszélgetések:

12250033_508677009290161_5532273522980020843_n
Programok. Fotó: Kardamom

És végül az egyik legjobb rész.

Nézzétek csak, kit sikerült elkapnom néhány szóra a konferencia forgatagában: Ella Woodwardot, a számomra felettébb inspiráló szigetországi bloggerhölgyet. Mondanom sem kell, hogy meglepődött és megörült, amikor meséltem neki, hogy itt, Magyarországon is egyre többen követik munkásságát:

Ella Woodwarddal Londonban a Food Matters Live konferencián 2015-ben
Ella Woodwarddal Londonban a Food Matters Live konferencián 2015-ben. Fotó: Kardamom

Mondanom sem kell, óriási kihívás volt tartani az eltervezett „menetrendet”. Izgalmasabbnál izgalmasabb előadások, esetismertetések szerepeltek a rendezvény programfolyamában.

Alig várom, hogy 2016 novemberében is ott legyek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik