Élet-Stílus

És Budapest Általános Jókedv Egyesületéről hallottál már?

A Kölyökidő műsorvezetői által megszólított járókelők 20 évvel ezelőtt a legváltozatosabb, mégis mindannyiunk számára ismerős reakciókat adták, amikor arra kérték őket, hogy mosolyogjanak.

Gyerekkorom meghatározó ifjúsági sorozata volt a műsor, éveken át az utolsó epizódig lelkes rajongóként követtem Acél Réka, Szekeres Nóra, Kovács Robi, Czippán Anett, Pausch Brigi, Dombóváry Kristóf, Gévai Juli, Gaskó Balázs, Jakó Máté, Kinizsi Ottó és a többiek kalandjait. Az az idősáv, amikor a tévében ment, szent és sérthetetlen volt számomra, a szüleim pedig olyannyira jól tudták ezt, hogy nem is szerveztek családi programot akkorra, inkább hagytak átszellemülten ülni a képernyő előtt.

A műsor rendezője és forgatókönyvírója, Takács Vera egyébként a mai napig izgalmas blogot vezet, ahol bepillanthattok abba is, hogy mivel foglalatoskodnak manapság az egykori szereplők.

Tegnap bukkantam a még 1990 őszén készített rejtett kamerás felvételre, amelyben a műsor szereplői a budapesti utca emberétől igyekeznek egy apró mosolyt kicsikarni – kisebb-nagyobb eredménnyel:

Ha annak idején ilyen finom, energetizáló turmixszal kezdték volna a megkérdezettek a napot, garantáltan nem fukarkodnak azzal a mosollyal.

Grapefruitos zöld smoothie. Fotó: Kardamom
Grapefruitos zöld smoothie. Fotó: Kardamom

Nem, mustár nem került bele.

Grapefruitos Zöld Smoothie

Hozzávalók:

(2 pohárhoz)

  • 1 grapefruit meghámozva és kimagozva
  • 1 nagyobb alma
  • 2 bögre spenótlevél
  • 1 banán
  • 2-3 jégkocka
  • 1/2 bögre növényi tej (mandula-, zab- vagy pl. rizstej)
  • 1/2 teákanál frissen reszelt gyömbér
Grapefruitos zöld smoothie. Fotó: Kardamom
Grapefruitos zöld smoothie. Fotó: Kardamom

Egészségetekre!

(A recept forrása: http://minimalistbaker.com/)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik