Élet-Stílus

Ábrándozz te is ezzel a trópusi zöld smoothie-val!

Tegnap megkérdezték tőlem, hogy vannak-e olyan barátaim, akikkel szabadon álmodozhatok.

Elmosolyodtam és azonnal rávágtam, hogy “naná”! A Kardamom nélkülük létre sem jöhetett volna. Nagyon szerencsés vagyok, hiszen egyre több olyan barát vesz körül, akik azontúl, hogy a kihívásokhoz való hozzáállásukkal, a céljaik véghezvitelébe vetett hitükkel és elszántságukkal elképesztően inspirálnak, lelkes partnerek abban is, hogy akár (legalábbis a mostani fejünkkel) elrugaszkodottnak tűnő terveken, akár csak némi bátorságot igénylő lépésen törjük a fejünket. :-) Egyébként nem csak úgy “becsöppentek” az életembe, azt hiszem, nem keveset dolgoztam azért az utóbbi időben magamon, a nyitottságomon, hogy készen álljak rájuk.

Persze, könnyen mondhatjátok, hogy álmodozni bárki tud, de ezek a fiúk és lányok, hölgyek és urak újra és újra a határaikat feszegetve tesznek is azért, hogy beteljesítsék a hivatásukat, őszintén legyenek önfeledtek a párkapcsolatukban, változtassanak évek óta berögzült szokásaikon, vagy egyáltalán csak elhiggyék, hogy megérdemlik az útjukba érkező jó dolgokat. Sokat tanulok tőlük, tanulunk egymástól.

Most hétvégén például azt tanultam egy, a kezdetek óta velem álmodozó barátnőmtől, az anyukámtól (aki szintén nagy változáson ment át, amiért nagyon büszke vagyok rá), hogy ha telefonon merülünk bele a legújabb terveinkbe, akkor csacsogás előtt lehetőleg látóhatáron kívül tegyem az épp készülő smoothie lefotózásához félretett, felkockázott ananászt.

Sajnos, csak akkor vettem észre, hogy a legutolsó falatot is bepusziltam, amikor letettük a kagylót és szépen rendezgettem volna el az asztalon a terepet a képhez. Úgyhogy a napfényt idéző, trópusi hangulatú sárga szín ezúttal sajnos kimaradt a kompozícióból, remélem, annál jobban fog ízleni nektek is az alábbi, kókuszos, zöld és csupa vitamin turmix.

Trópusi zöld smoothie. Fotó: Kardamom
Trópusi zöld smoothie. Fotó: Kardamom

Trópusi zöld smoothie

Hozzávalók (2 pohárhoz):

  • 1/2 bögre felkarikázott uborka
  • 1 bögrényi kockákra vágott ananász
  • 1 nagyobb banán
  • 1/4 bögre kókusztej
  • 1/2 bögre ásványvíz
  • 1 bio lime facsart leve + egy teáskanálnyi reszelt héja (fontos, hogy csak bio lime héját reszeljük bele, olyan gyümölcsét ne, amelyiknek a felszínét gombaölő- és tartósítószerekkel kezelték)
  • 1 nagy bögre spenótlevél
  • 2-4 jégkocka

Csak tegyük a turmixgépbe a hozzávalókat és addig turmixoljuk, amíg a krémes finomságot megkapjuk.

Egészségetekre!

Trópusi zöld smoothie. Fotó: Kardamom
Trópusi zöld smoothie. Fotó: Kardamom

(A recept forrása: minimalistbaker.com)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik