Élet-Stílus

A hagymás rántotta, ami sosem látott tyúkot. Házi pestót viszont annál inkább!

Régóta kerülgettük egymást a neten elérhető vegán rántotta receptekkel, de mindeddig nem vettem rá magam, hogy bármelyiket is kipróbáljam. Nem vagyok nagy tofuszakértő, tartottam tőle, hogy körülményes lesz elkészíteni, de valójában épp olyan egyszerű, mint a hagyományos serpenyős reggelit.

Annyira azért mégsem féltem a kísérletezéstől, mint annak idején ettől a  jelenettől:

Idősebb fiú unokatesóimnak hála, nem kifejezetten ovisoknak szánt VHS-kazettákon edződtem annak idején. Bár minden rosszaságban benne voltam, a mai napig fel tudom idézni, hogy rándult össze a gyomrom, amikor a Szellemirtók című filmet szavazták meg két focimeccs közötti délutáni matiné gyanánt.

A szabadtartású (és persze megfelelő takarmányt kapó) csirke tojásával szemben ugyan nincs hasonló ellenérzésem, használom is időről időre, ebbe a növényi alapú rántottába mégis beleszerettem.

Igaz, nem feltétlenül a konyhai manőverezésre értette :-), de miután megkóstoltam az első tofus ügyködésem eredményét, Szepes Mária szavai csengtek a fülembe:

Ha végigtekintünk félelmeink különös, siralmas történetén, két dolgot állapíthatunk meg. Egyik az, hogy rengeteget féltünk hiába, teljesen fölöslegesen. Annyi energiát fordítottunk félelemre, amellyel nyelveket tanulhattunk, karriert építhettünk vagy nagy műveket alkothattunk volna.”

Ahogy írja, “ha rémképeinknek csak egy tizedrésze megvalósul, hozzátartozóinkkal együtt már ezerszeres halált haltunk volna a legválogatottabb kínzások közepette. Mindkét tény azt bizonyítja, hogy erőink nagy részét egészen terméketlen, negatív és romboló dolgokra pazaroljuk. Mert félelemmel sohasem javíthatunk sorsunkon, legfeljebb nagyon súlyos mértékben ronthatunk rajta. A félelemmel soha el nem háríthatjuk a rosszat, sőt felfokozzuk veszélyét.”

A ma reggeli spenótos-pestós tofu rántottával megint csak megerősítést nyert, hogy nem kell félni bemerészkedni a konyhába és felesleges attól is tartani, hogy remekművünk nem hasonlít majd (elsőre) a receptben található fotón szereplő fogásra. Különben rengeteg új ízről, élményről maradunk le. Szép napot mindenkinek! ♥

Tofu rántotta. Fotó: Kardamom
Tofu rántotta. Fotó: Kardamom

Pestós tofu rántotta

Hozzávalók 3-4 adaghoz:

 A pestóhoz:

  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1/4 bögre dió (előzetesen száraz serpenyőben kissé pirítsuk meg)
  • 1 bögre friss bazsalikomlevél
  • 4-5 evőkanál olívaolaj
  • 1 teáskanál frissen facsart citromlé
  • ¼ teáskanál só
  • opcionális: 3 evőkanál reszelt parmezán (ha vegán verziót készítenél, hagyd ki

A rántottához:

  • 30 dkg (keményebb) tofu
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1/2 bögre felaprított vöröshagyma
  • 1/4 tk. őrölt kurkuma
  • 1/4 tk. fokhagymapor
  • 1/4 tk. só
  • bors ízlés szerint
  • 1 bögre felaprított friss spenótlevél
Tofu rántotta. Fotó: Kardamom
Tofu rántotta. Fotó: Kardamom

A pestóhoz egy aprítógépben vagy konyhai botmixerrel egy edényben aprítsuk össze a diót a fokhagymával, majd adjuk hozzá a bazsalikomot, az olajat, a citromlevet, a sót és a borsot is, és további 1-2 percig folytassuk tovább az aprítást. (Ízlés szerint parmezánt is tehetünk a krémbe, ezután néhány pillanatra kell már csak megkeverni az aprítógépben/botmixerben.)

A rántottához először a tofuról papír törlőkendővel itassuk le a nedvességet (bátran passzírozzuk is ki belőle, amennyire lehet), majd öntsük egy edénybe és villával törjük össze.

Egy serpenyőben közepes lángon hevítsük fel az olívaolajat, majd pirítsuk rajta a hagymát 4-5 perc alatt aranybarnára. Adjuk hozzá a tofut, a fokhagymaport, a sót, a borsot és 1-2 percig kevergessük a tűz fölött. Dolgozzuk bele a pestót és a spenótleveleket is és kevergessük addig a tűz fölött, amíg a spenót kellően puha lesz. Ha szükséges, ízesítsük még sóval, borssal.

Tofu rántotta. Fotó: Kardamom
Tofu rántotta. Fotó: Kardamom

(A recept forrása: www.thekitchn.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik