Kardamom

“Rajzoljanak arcot a krumplipüréjükbe! Játsszák el Drakula gróf szerepét!”

Nálam is adódnak olyan sűrűbb időszakok (mint ez a mostani), amikor nem könnyű megoldanom, hogy a munkám és a napi teendők mellett elveszítsem a külvilággal való kapcsolatot a konyhában vagy a klaviatúra fölött. Van, hogy csak egy 15 perces salátára jut időm, de ez is bőven elég, hogy az alkotófolyamat kikapcsoljon és energiával töltsön fel.
Korábban a témában:

Azóta, hogy tavaly júniusban belevágtam a blogba, folyamatosan fejlesztgetem, hogy hogyan használhatnám ki minél hatékonyabban a reggeli órákat az írásra mielőtt beérek az irodába, és ugyanígy, hogy honnan hova csoportosítsak át félórákat a nap végén az alapanyagokkal való kísérletezésre vagy a témában megjelenő legújabb hírek feldolgozására.

A tudatos táplálkozás témaköre iránti szenvedélyem nem ma kezdődött, a változást csupán az jelentette, hogy a blognak köszönhetően immáron szervezettebb keretek között hódolok neki. És van itt még valami, amin a mai napig meglepődöm (mármint, hogy mekkora hatással van a mindennapjaimra), ez pedig a mindenkiben ott szunnyadó kreativitás kiélése.

Bár ő az, aki születésem óta mindig mindenben mellettem áll, amikor kicsi voltam, Anya mégis többször kérte, hogy ahelyett, hogy elénekelném, inkább írjam le a dal szövegét – hiszen mindenkinek jobb lesz úgy. :-) Elsősként aztán (talán emiatt is) már saját elhatározásból a zeneiskola helyett a sportköröket és az edzéseket választottam, felsőben pedig örültem, hogy a művészettörténeti tananyag végre kiszorította a  vízfestékkel vagy temperával való kínszenvedésemet a rajzórákon. Ami pedig a konyhai bűvészkedést illeti,

tavalyelőtt ilyenkor salátákon, rántottán vagy egy-egy brownie-n kívül még nem nagyon mertem mást készíteni.

Lehet, hogy még sok éven át szunnyadni hagytam volna a jobb agyféltekémet, ha valami nem csíp meg egy évvel ezelőtt és a félelmeimen túllépve nem kezdem el a családom után a barátaimat is boldogítani azzal, hogy képekkel dokumentálom, mennyire elkezdtem élvezni a főzést.

Az is lehet, hogy bénák a telefonommal lőtt fotók, a hosszú körmondatokról meg továbbra sem tudok leszokni, de én rettentő jól szórakozom, amíg idevarázsolom az oldalra bejegyzéseket. Nem kevés nehéz helyzeten segített már át, hogy amikor sütök-főzök, fotózom vagy írok, szinte szárnyra kapok, megsokszorozódik az energiám és újra visszanyerem az optimizmusomat. De rengeteg jó ötlet jön a monotonnak tűnő zöldségpucolás közben is.

Úgyhogy bármennyire zsúfoltak is a napjaim, ha épp szomorú vagyok vagy valami bosszant, sokszor elég egy gyors salátát vagy egy csodafinom smoothie-t összedobnom, leülök írni néhány sort, ami eszembe jut, és máris jobban vagyok.

Mentás pak choi saláta sárgarépával és almával. Fotó: Kardamom

A kreativitás megéléséről egyébként Kurt Vonnegut gondolatai jutottak eszembe, pontosabban az a válaszlevél, amelyet 2006-ban, 84 évesen írt egy New York-i középiskola diákjainak. Többek között azt tanácsolta a fiataloknak, hogy

gyakorolják a művészeteket, bármilyen művészetet – zenéljenek, daloljanak, táncoljanak, színészkedjenek, rajzoljanak, fessenek, szobrászkodjanak, írjanak költeményeket, regényt, esszét, riportot, az sem számít, hogy jó vagy rossz, amit csinálnak! És ne azért tegyék, hogy meggazdagodjanak, vagy híresek legyenek, hanem azért, hogy megtapasztalják a fejlődést, hogy rájöjjenek, mi van önökben legbelül, hogy növekedjen a lelkük.”

Majd így folytatta: “Most azonnal kezdjenek hozzá, alkossanak, és alkossanak életük végéig! Rajzoljanak egy vicces vagy szép képet a tanárnőjükről! Táncolják végig az utat hazafelé az iskolából, énekeljenek a zuhany alatt és így tovább! Rajzoljanak arcot a krumplipüréjükbe! Játsszák el Drakula gróf szerepét! (…)

Ha már itt tartunk, Elizabeth Gilbert, az Ízek, imák, szerelmek (Eat, pray, love) című nagysikerű önéletrajzi regény szerzője (akinek Big Magic címmel nemrég jelent meg legújabb könyve a félelem nélküli kreatív életről) egy, a Könyvesblognak Skype-on adott interjúban érdekes történetet osztott meg nagy kedvencemről, Tom Waitsről.

Ahogy Elizabeth fogalmazott, “soha nem találkoztam sem azt megelőzően, sem azóta olyan emberrel, aki úgy beszélt volna a kreativitásról, hogy az több értelemmel bírt volna a számomra, vagy izgalmasabb lett volna annál, mint ahogyan ő beszélt róla. Meg tudott fogalmazni egy olyan koncepciót a kreativitásról, amit imádok. Elmesélte, hogy

régen nagyon sokat kínlódott, szenvedett; fiatal emberként komoly művész akart lenni, fontos zenész, nyomot akart hagyni a világon.

Nagyon komolyan vette ezeket a dolgokat. És mi lett az eredménye? Mi lesz mindennek az eredménye? Az, ami vele történt: alkoholista lett, állandóan szorongott, mindig azt érezte, nem elég jó. Ezek akkor jönnek elő, ha óriási a nyomás az alkotón. És amikor erre egyszer rájött, akkor azt mondta, 

zenészként az az egyedüli dolga, hogy ékszert készítsen más emberek elméjének belsejébe. Ez az egyetlen tennivalója. Pusztán dekoráció, pusztán művészet. Olyan dolgok, melyeket csak azért csinálunk, hogy szórakoztassanak, mert érdekesek, vagy furcsák.

A nyugati világban, különösen mióta a német romantikusok kétszáz éve rátették a kezüket a művészetekre, nagyon másképp gondolkozunk a kreativitásról: túl nehéz, túl sötét, túl destruktív, túl sok fájdalom van körülötte, túl sok ego, túl sok maszkulinitás van benne, túl sok agresszió. Ő pedig azt mondta: csak annyi a dolgom, hogy ékszert készítsek más emberek képzelete számára. És amikor így tett, akkor tényleg nagyon jó művek születtek, mivel megszüntette a rá nehezedő nyomást.”

Ahogy az írónő fogalmazott, “ezt mindig felidézem, amikor túl komolyan kezdeném venni magamat, vagy aggódnék, félnék valami miatt, vagy azon kezdenék szorongani, hogy mit mondanak majd a kritikusok. És akkor azt mondom magamnak: fogd be, Liz, ez csak dekoráció, díszítés az emberek képzelete számára, nem akkora ügy.

Csak csináld, amit akarsz, majd mutasd meg a világnak, és lesz, ami lesz, és aztán menj, és fogj valami másba. És érezd jól magad közben!”

Mit is mondhatnék: nagyon jól éreztem magam miközben ezt a frissítő sárgarépa-alma-pak choi salátát állítottam össze, és akkor is, amikor az eredményt megkóstoltam, de most sem panaszkodom, ahogy Tom Waits nótái szólnak a háttérben, amíg írok.

Mentás pak choi saláta sárgarépával és almával. Fotó: Kardamom

Mentás pak choi saláta sárgarépával és almával

Hozzávalók (2 adaghoz):

  • 5-6 levél pok choi
  • 2 alma
  • 2 nagyobb sárgarépa
  • ½ citrom leve
  • 1 evőkanál olívaolaj (kukoricacsíra-olaj vagy más növényi olaj)
  • 1 evőkanál almaecet
  • 1 teáskanálnyi reszelt gyömbér
  • néhány szem friss mentalevél
  • só, bors

A pak choit ujjnyi vastagságú, az almát pedig gyufaszálszerű szeletekre vágjuk, míg a sárgarépát hosszanti irányban zöldséghámozóval szeljük fel.

Egy nagyobb edényben keverjük össze valamennyi hozzávalót, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.

Mentás pak choi saláta sárgarépával és almával. Fotó: Kardamom

Jó étvágyat!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.