Élet-Stílus

Óvd a fákat: ne vágd ki őket, építsd köréjük a házad!

Mielőtt meglepődnétek, jelentem, Kardamom nem vált profilt: ami az építészetet illeti, ezután is legfeljebb a konyháig merészkedem az ötleteimmel. Tegnap viszont belefutottam az interneten egy fotóba, amely egy olyan stílusos brazil nappalit ábrázolt, aminek a közepén zöldellő fa az esőerdők világát elevenítette meg. Teljesen magával ragadott.

Innentől nem volt megállás, beleástam magam a témába, és annyira elvarázsoltak a különféle építészfórumokon talált hasonló megoldások, hogy úgy döntöttem, a legjobb képeket veletek is megosztom.

Szerencsére volt miből válogatni, világszerte egész sok építészirodát kértek már fel arra a megrendelők, hogy ahelyett, hogy kivágnák a telken álló fákat, inkább építsék be őket a nappalijukba, konyhájukba vagy a teraszra.

Töredelmesen bevallom, miközben tegnap elvesztem a természetközeli otthonok fekete lyukában, szépen beesteledett, úgyhogy bár egy új recept kipróbálását terveztem vacsorára, ezúttal maradtam a jól bevált, 30 perc alatt összedobható kedvenc avokádókrémes, pirított csicseriborsós spagettimnél, hogy folytathassam tovább a szörfözést.

Még jó, hogy így alakult, ugyanis most vettem észre, hogy ezt a korábbi receptet nem hoztam át a 24.hu-nak köszönhetően márciusban megújult, csodaszép oldalamra, úgyhogy épp itt az ideje megosztanom.

De előbb nézzétek a képeket! Ti melyik házat fogadnátok el?

1. Hayes Residence, Berkeley Springs, Nyugat-Virginia

Nem lehet azzal vádolni a Travis Price Architects építészeit, hogy nem tartották nagy becsben a nyugat-virginiai Berkeley Springsben cseperedő fákat.

West Virginia Residence
Photo by Travis Price Architects
West Virginia Residence
Photo by Travis Price Architects

2. Casa Vogue, Rio de Janeiro

Rodrigo Quadrado brazíliai fogorvos és műgyűjtő otthonának nappalijában is kitüntetett figyelmet kap a “Bethany” névre keresztelt fa.

Fotó: //www.home-designing.com/
Fotó: http://www.home-designing.com/
Fotó: //www.home-designing.com/
Fotó: http://www.home-designing.com/

3. “House Among Trees” projekt, Buenos Aires

Ez a buenos aires-i ház még 2007-ben épült Mar Azulban, egy kis argentínai tengerparti településen. A padlót és a tetőt átszelő fák hatására az épület szinte belesimul a fenyő-, akác és nyárfák borította környezetébe.

House-Among-Trees-05-1150x853
Fotó: organic-architecture.blogspot.com
Fotó: www.homedsgn.com
Fotó: www.homedsgn.com
Fotó: www.homedsgn.com
Fotó: www.homedsgn.com

4. Niavaran Residential Complex, Teherán

A harminc 80 és 300 négyzetméter alapterületű lakóingatlan mellett ebben az ötszintes iráni épületben is helyet kapott a természet.

Fotó: www.mudaseramas.com.br
Fotó: www.mudaseramas.com.br
Fotó: //www.caoi.ir/
Fotó: www.caoi.ir

5. The Tea House, Shanghai

Megálmodói “a zártság és a nyitottság, a lenyűgöző tér és a logikus konstrukció, valamint további bonyolult kapcsolatok harmóniáját igyekeztek ötvözni” az alábbi csodaszép házban.

Fotó: architizer.com
Fotó: architizer.com
Fotó: Zhonghai Shen
Fotó: Zhonghai Shen
Fotó: Zhonghai Shen
Fotó: Zhonghai Shen

6. Lakeview Residence, Austin

Újabb lenyűgöző megoldás, de a négytagú család texasi házát érdemes más szögből is szemügyre venni. A részletekért kattintsatok ide.

Fotó: Patrick Wong
Fotó: Patrick Wong
Fotó: Casey Dunn
Fotó: Casey Dunn
Fotó: Casey Dunn
Fotó: Casey Dunn

7. Újabb épületrészek a juharfa körül, Kalifornia

Amikor Jack Latner szűkösnek kezdte érezni hollywoodi házát, azzal a kikötéssel kérte fel az építészeket egy újabb hálószoba kialakítására, hogy a telekhez tartozó juharfát okvetlenül építsék bele. Így született meg ez a különleges hangulatú belső tér:

Fotó: fpaparazzi.com
Fotó: www.fpaparazzi.com
Fotó: www.lostininternet.com
Fotó: www.lostininternet.com
Fotó: www.distractify.com/
Fotó: www.distractify.com/
Sycamore House
Fotó: www.houzz.com

8. Casa Santa Rosalía, Guatemalaváros

Ennek a guatemalai háznak a tulajdonosai szintén úgy érezték, hogy a modern bútorok mellett remekül megfér a természet is. Rögtön be is építettek néhány fát a hegyoldalból. Még több képért kattintsatok ide.

Fotó: www.pazarquitectura.com
Fotó: www.pazarquitectura.com
Fotó: www.pazarquitectura.com
Fotó: www.pazarquitectura.com
e913d8b3604923724409173961744896
Fotó: www.pazarquitectura.com

9. Kook Étterem, Róma

Ez az olasz étterem ugyan kakukktojás a többi lakóházhoz képest, de ennyi kalandozás után lassan ideje a konyha felé vennünk az irányt. A tervezők a falra függesztett Bianchi biciklitől az üveggel védett idős olívafáig egyébként tényleg mindent elkövettek, hogy a vendégek ne csak az ételeik miatt emlékezzenek rájuk.

Fotó: www.demilked.com/
Fotó: www.demilked.com
Fotó: www.italianways.com
Fotó: www.italianways.com
Fotó: www.italianways.com
Fotó: www.italianways.com

Most pedig, hogy kellően ráhangolódtunk a természetes megoldásokra, alkalmazzuk őket a tányérunkon is!

Felejtsétek el az adalékanyagokkal és üres kalóriákkal teli bolti szószókat, helyette próbáljátok ki ezt az isteni pirított csicseriborsós-avokádókrémes tésztát! Ahogy említettem, mindössze 30 perc alatt elkészíthető, kezdőknek is gyerekjáték összedobni.

Avokádókrémes tészta pirított csicseriborsóval. Fotó: Kardamom
Avokádókrémes tészta pirított csicseriborsóval. Fotó: Kardamom

Avokádókrémes spagetti pirított csicseriborsóval

Hozzávalók (4 tányérhoz):

  • kb. 30 dkg spagetti
  • 40 dkg avokádó (2 nagyobb darab)
  • 25 dkg főtt csicseriborsó (1 konzervnyi)
  • 1 lime firssen facsart leve
  • 2 + 1 ek. olívaolaj
  • 6-7 friss bazsalikomlevél + néhány a tálaláshoz
  • rózsabors (opcionális)
  • só, bors

Tegyük fel a tésztát főni, közben pedig keverjük össze a krémet és pirítsuk meg a csicseriborsót.

A krémhez az avokádó húsát kanalazzuk egy tálba és adjunk hozzá 2 ek. olívaolajat, sót, a friss bazsalikomleveleket, valamint a lime frissen facsart levét, majd konyhai botmixer segítségével dolgozzuk krémmé.

Konyhai papír törlőkendő segítségével – amennyire lehet – itassuk fel a nedvességet a csicserborsószemekről, majd finoman sózzuk-borsozzuk meg őket és egy serpenyőben 1 ek. olívaolajon addig pirítsuk, amíg aranybarnák lesznek.

Amint elkészült a tészta, keverjük össze az avokádókrémmel és adjuk hozzá a csicseriborsót is. Tálalhatjuk rózsaborssal, bazsalikomlevéllel és szórhatunk rá parmezánt is.

Avokádókrémes tészta pirított csicseriborsóval. Fotó: Kardamom
Avokádókrémes tészta pirított csicseriborsóval. Fotó: Kardamom

Jó étvágyat!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik