Élet-Stílus

Ilyen kórházi ebédet mindenkinek: saját farmon termelik a betegek ételét

Igazán izgalmas kezdeményezésre figyeltem fel a minap. Szinte már meg sem lepődöm azon, hogy a burgerek, a hot dog és a Kentucky stílusú csirkeszárnyak hazájából oly sok, a tudatos táplálkozással kapcsolatos kezdeményezésről vagy vállalkozásról szóló híradás érkezik, hogy naponta akár két-három blogbejegyzést is megtöltenének.

Ezúttal a pennsylvaniai Bethlehemben található St. Luke’s Egyetemi Kórház és a közeli kutztowni non-profit Rodale Intézet közös projektjének bemutatására esett a választásom, amelynek megálmodói aztán tényleg komolyan veszik Hippokratész elhíresült mondását, azaz hogy

“a gyógyszered legyen az ételed, s ételed legyen a gyógyszered”.

Egyre több amerikai portál számol be azokról az úttörőnek számító kórházakról, amelyek saját farmot üzemeltetnek vagy helyi gazdaságokkal kötnek partnerségi megállapodásokat annak érdekében, hogy a lábadozó betegek – pontosan azok, akiknek erre mindenkinél nagyobb szükségük van – a gyógyulásuk során a lehető legegészségesebb, tápláló ételeket fogyaszthassák.

Paradigmaváltás zajlik, a kórházak kezdik kiaknázni a friss, helyi, organikus ételekben rejlő potenciált a betegeik érdekében.”

nyilatkozta Mark Smallwood, a non-profit Rodale Intézet ügyvezető igazgatója.

Fotó: food-management.com
Fotó: www.food-management.com

A szervezet még 2014-ben lépett partnerségre a St. Luke’s Egyetemi Kórházzal, hogy segítse az intézmény (mostanra 4 hektárossá gyarapodott) organikus farmjának kialakítását és a termelési munkálatok megszervezését.

A termőföld 30-féle zöldséget és gyümölcsöt biztosít a fekvőbetegek napi menüjéhez, ezáltal is hozzájárulva gyorsabb felépülésükhöz.

Attól függően, hogy épp melyiknek van szezonja, többféle saláta, brokkoli, paradicsom, paprika, uborka, nyáritök, mángold, kínai kel, káposzta, fokhagyma, vöröshagyma, cékla vagy burgonya, illetve gyógynövények széles választéka érkezik a farmról kórház konyhájára.

És a kedvencem: az újdonsült anyukákat egy nagy kosár friss zöldséggel és gyümölccsel bocsátják haza a kórházból, hogy ezzel is egészségesebb táplálkozásra ösztönözzék őket.

A farm. Fotó: //www.mariasfarmcountrykitchen.com/
A farm. Fotó: www.mariasfarmcountrykitchen.com
Organikus paradicsomok. Fotó: //www.mariasfarmcountrykitchen.com/
Organikus paradicsomok. Fotó: www.mariasfarmcountrykitchen.com

 

 

 

 

 

 

 

 

A farmon termesztett organikus alapanyagokat a St. Luke’s kórházak 6 szervezeti alegységébe a Sodexo szállítja ki nap mint nap. A fekvőbetegek mellett az intézmények büféiben egyébként a látogatók is megkóstolhatják az ezekből készített menüt.

A partnerségi megállapodás részeként, a Rodale Intézet egy, a helyszínen segítséget nyújtó menedzsert is biztosít a kórháznak. Lynn Trizna, a fiatal, ám annál elhivatottabb organikus zöldségtermesztő feladata, hogy az organikus termelési módszerek segítségével biztosítsa a farm működését, illetve, hogy a Sodexo-val együttműködésben zökkenőmentesen juttassa el az alapanyagokat a kórház intézményeibe. Lynn felelős azért is, hogy az USDA (az USA Mezőgazdasági Minisztériuma) engedélyezési eljárásában szabott azon feltételek megvalósulását, amelyek az organikus farmmá való minősítéshez szükségesek, folyamatosan felügyelje.

Lynn Trizna. Fotó: //www.mariasfarmcountrykitchen.com/
Lynn Trizna. Fotó: www.mariasfarmcountrykitchen.com

A farm élő, tanulmányozható modellként szolgál országszerte nemcsak más intézmények, de azon farmerek számára is, akiknek ugyan megvan a tudása, de híján vannak a saját gazdaság elindításához szükséges erőforrásoknak. A St. Luke’s Anderson Campus és a Rodale Intézet a fenntartható és helyi élelmiszertermelés egy magját vetette el ezzel a projekttel.”

nyilatkozott Lynn.

Az organikus gyümölcsök és zöldségek a többihez képest előnyösebbek.”

– mondja Dr. Bonnie Coyle, a St. Luke’s University Health Network közegészségügyi igazgatója. Egy amerikai természetgyógyász magazinnak kifejtette, hogy az ilyen módon termelt ételek magasabb vitamin-, ásványi anyag-, esszenciális zsírsav- és antioxidánstartalma hozzájárul a szívbetegségek és néhány rákbetegség előfordulási arányának, illetve az allergia kialakulási kockázatának csökkenéséhez.

A kórházakhoz tartozó farmok egyúttal más gyógymódok alkalmazását is elősegítik. A michigani Saint Joseph Mercy Health System Ann Arbor kórházának 2010-ben alapított farmjával szintén mindenki csak nyer:

Modellezni tudjuk az étkezés és az egészség kapcsolatát a páciensek, a látogatók, a személyzet és a helyi közösség számára is.”

fogalmazott a kórház szóvivője, Laura Blodgett.

A farm által újrahasznosult a kórház 137 hektárnyi területű kampuszának egy része: a kemikáliákkal kezelt gyep helyett kialakított organikus termőföld mára egy termelői piacot is kiszolgál termékeivel.

De ami a legizgalmasabb: a traumatikus agysérülést követő rehabilitációban részt vevő betegeknek ún. “agrár terápiaként” például egész évben lehetőségük van személyesen is bekapcsolódni a napenergiával működő üvegházakban történő organikus növénytermesztésbe. 

A betegek imádják, hogy a kert művelése által aktív résztvevői lehetnek a terápiának.”

– mondja a szóvivő.

Szintén innovatív kórháznak számít a wisconsini Watertown Regional Medical Center: a 90 ágyas kórházhoz tartozó farmon 60-féle, permetezőszertől mentes növényt termesztenek az év során,

a zöldségek és a gyógynövények mellett még ehető virágokat is.

A fentiekhez hasonló jó példák bemutatását még lehetne folytatni, ezúttal azonban Kaliforniából búcsúzom és gyűjtögetem össze a monitor előtt időközben leesett államat:

Mad River Community Hospital által felkért termelő, Isaiah Webb hat parcellát művel és két üvegházat üzemeltet, hogy organikus répával, céklával, paradicsomokkal, bazsalikommal, burgonyával, csemegekukoricával, tökkel, articsókával vagy épp áfonyával, almával és eperrel lássa el a kórházban fekvő betegeket, valamint látogatóikat.

Sőt! A kórházi dolgozók egy önkéntes program keretében szabadidejükben beszállhatnak a kertészkedésbe, ezért cserébe pedig haza is vihetik egy részét annak, amit megtermeltek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik