Élet-Stílus

Jég veled bolti fagyi! Így készíts vidám és egészséges jégkrémeket otthon

Elisabeth Gilbert szerint a kreativitás nem a kiváltságosok képessége. Most már azt is tudom, hogy a jégkrémkészítés sem az.

Pedig, ha valaki egy héttel ezelőtt még azt mondja nekem, hogy nemsokára a hűtőmben sorakoznak a saját remekműveim, pont ilyen jól szórakoztam volna a felvetésen, mint ők itt:

Aztán azzal, hogy a minap (immáron nem először) jókor érkeztem a Vásárcsarnokba, megváltozott minden. Tudom, tudom, a pultok roskadásig vannak friss hazai cseresznyével és eperrel (nem is kell engem félteni), de olyan érett, lédús mangóhoz jutottam az átlagos árhoz képest harmadannyiért, hogy majdnem sírva fakadtam örömömben.

Fogalmam sem volt, hogy mit fogok belőlük készíteni, de végül hazafelé menet egyszer csak bevillant, hogy mostanában jó néhány izgalmas vegán jégkrémreceptnél ragadtam le hosszasan a képernyő előtt, és ezek között is volt egy, amely különösen beégett a retinámba. Az ilyen recepteket általában a gépemre mentem le vagy a telefonomban tárolom – épp ezekre a későbbi helyzetekre.

És láss csodát: 2 perccel később már a kijelzőről integetett felém Minimalist Baker-ék mangós-zöld teás jégkrémcsodájának rövid receptje. Két kattintással később pedig az is kiderült, hogy most már tényleg semmi sem ment meg attól, hogy elkészítsem ezt a mutatós desszertet: ugyanis csak az IKEA-ban két színkombinációban is kapható jégkrémkészítő forma.

IKEA jégkrémforma. Fotó: Kardamom
IKEA jégkrémforma. Fotó: Kardamom

Sőt, kisvártatva azt is megtudtam, hogy ha a gyári műanyagpálcika helyett a klasszikus, fából készített verziót részesítenénk előnyben az otthoni fagyikban, a közvetlenül a Vásárcsarnok melletti Ázsia Bt-ben többféle méretű pálcikából is válogathatunk.

Jégkrémforma. Fotó: Kardamom
IKEA jégkrémforma. Fotó: Kardamom

Az antioxidánsokban gazdag, porrá zúzott zöld teát (matcha tea) egyébként szintén az Ázsia Bt-ben szerezhetitek be (legalábbis én itt szoktam venni, de ha van további javaslatotok, hálásan fogadom). Ahogy azt talán már többször említettem, én kávé helyett matcha lattét iszom minden nap, és időnként még a smoothie-mat is megbolondítom vele.

Amikor a bútoráruház piacterén magamhoz szorítottam a kis rózsaszín jégkrémformát, hirtelen olyan sok, korábban elmentett színes, izgalmas és csupa természetes összetevőt tartalmazó jégkrém fotója pergett le a szemem előtt, hogy szinte beleszédültem.

Hajaj, én már tudom, hogy mi mindent tesztek idén nyáron a fagyasztóba.

Sok-sok természetes alapanyagból készített jégkrémet.

És íme, az első kísérletezésem eredménye. Irtó büszke vagyok rá: nemcsak jól néz ki, szuper finom is lett. Krémes is, gyümölcsös is, és úgy csillapítja az édesség utáni vágyat, hogy közben minimális hozzáadott cukrot (1 jégkrém 1/3 teáskanálnyi nádcukrot vagy mézet vagy agavé szirupot) tartalmaz.

Gluténérzékenyek és tejallergiával küzdők is bátran fogyaszthatják, és mondanom sem kell, hogy mindenféle adalékanyagtól, színezéktől, illetve ízfokozótól mentes.

Mindössze 5 hozzávalóra és nagyjából 15 percre van szükség az elkészítéséhez.

Mangó-matcha jégrém. Fotó: Kardamom
Mangó-matcha jégrém. Fotó: Kardamom

Mangó-zöld tea jégkrém

Hozzávalók 6 darabhoz:

Zöld tea réteg

  • 1 teáskanál matcha zöld tea por
  • 1/2 bögre kókusztej
  • 2 teáskanálnyi nádcukor (vagy agavé szirup, vagy esetleg méz, ha nem ragaszkodtok a vegán verzióhoz)

Mangó réteg

  • 1 bögre friss, kockára vágott mangó
  • 1/4 bögre kókusztej
  • 1/2 citrom frissen facsart leve
Mangó-matcha jégrém. Fotó: Kardamom
Mangó-matcha jégrém. Fotó: Kardamom

Elkészítése:

1. A zöld teás réteget választottam elsőnek, de rajtad múlik, hogy melyikkel kezded. Ehhez a kókusztejet, a matcha port és a nádcukrot a turmixgépben alaposan összedolgoztam, majd elosztottam a 6 jégkrémformában. Ezután kb. 20-25 percre betettem őket a fagyasztóba, hogy ez az első réteg kicsit megszilárduljon, mielőtt a következőt rátöltöm (így nem keverednek össze).

2. Ezalatt a turmixgépet kiöblítettem, majd a következő réteghez a mangót, a kókusztejet és a citromot szintén krémesre turmixoltam (egyébként ez a mangókrém önmagában is isteni, és nagy küzdelmek árán valahogy végülis kibírtam, hogy ne kanalazgassam el, mielőtt a jégkrémformába töltöm).

3. Amint elkezdett megszilárdulni az első réteg, finoman töltsd rá a mangókrémet is, szúrd bele a pálcikákat és már mehet is vissza a fagyasztóba.

https://www.youtube.com/watch?v=r2pt2-F2j2g

4. Néhány óra múlva pedig, kedves jégkrémguruvá frissen avanzsált olvasó, mihelyt kíváncsian a hűtő ajtajához lépsz, “tartsd vissza a lélegzeted egy pillanatra, kívánj valamit, számolj háromig”, ahogy Willy Wonka is kéri, és láss csodát!

Mangó-matcha jégrém. Fotó: Kardamom
Mangó-matcha jégrém. Fotó: Kardamom

Ajánlott videó

Olvasói sztorik